Van egy pillanat az ember eleteben, amikor az intezmenyt elkezdi a sajatjanak erezni. De hogy mikor is jon el ez az erzes, az teljesen egyen es helyzetfuggo (lehet hogy az esetek egy reszeben sosem erkezik el a pillanat), viszont ez altalaban nem egyezik az elso ott toltott nappal vagy a szerzodes alairasaval. Es hogy milyen tenyezok is befolyasoljak ennek a pillanatnak a megerkezeset, szamomra rejtely... Talan meg a legoldottabb, leglazabb embereknek is kell valamennyi ido, hatmeg nekem, aki a megilletodottsegtol meg beszelni is alig mert, amikor megerkezett...
Mindenesetre nalam most jott el ez a pont. Imhol a folyamat, ami az utobbi het napban lejatszodott:
A mult heten szemelyesen is megismerkedtem egy magyarral, aki februar ota az egyetemen dolgozik mint tudomanyos munkatars. Friss hus – szinten Magyarorszagrol.
Ma pedig egy e-mail landolt a postaladamban, amelyet egy litvan leanyzo kuldott, aki – eppugy, mint en – DBU osztondijas. Egyutt ebedeltunk, beszelgettunk, elmondtam neki a felfedezeseimet, amiket mint kulfoldi tettem Wuppertalban es az intezetben. Es jo volt latni, hogy vannak ujak, akik sorstarsak, es hasznosnak tartjak az en tapasztalataimat.
Ez volt a mai nap egyik fele. Valahol a rajkban is ettol a pillanattol kezdve ereztem magam ugy igazan otthon, amikor mar nem szamitottam ujnak. Most mar itt sem szamitok ujnak – bar relative ujnak igen, hisz csomo minden meg mindig nem evidens szamomra, ami a munkatarsaimnak az...
De ma jott el annak is a napja, hogy hivatalosan is elvallaltam egy prezentaciot a Wuppertal Institut neveben. Mivel a tema nem az eddig kutatott fo teruletem, ezert nehany kollegahoz fordultam, hogy az anyaggyujtesben a segitseguket kerjem. Megdobbento az a segitokeszseg es kollegalitas, ami fogadott. Ugy erzem magam, mint egy igazi csapatban.
Szoval a mai nap volt a fordulopont az eletemben. Matol kezdve erzem igazan ugy, hogy a Wuppertal Institut mi vagyunk.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment